TSzK ügyfeleink részére díjmentesen elérhető a webes GAK Gazdálkodási Napló szoftver
2010-től az AKG, KAT, Natura jogcímekben és Nitrátjelentésben érintett termelőknek kötelező gazdasági naplót vezetni, az összefoglaló táblázatokat pedig elektronikus úton, XML formátumban kell benyújtani a Mezőgazdasági Szakigazgatási hivatalhoz.
Közepes és nagyobb méretű gazdaságok esetében nehezen elképzelhető, hogy ez a feladat szoftveres segítség nélkül megoldható.
A GAK Területi Szaktanácsadási Központ támogatott szaktanácsadási szolgáltatása ingyenesen segédleteként biztosítja a gazdálkodási napló vezetéséhez felhasználható webes programot.
A GAK GN program gazdálkodási napló vezetésére irányuló támogatott szaktanácsadási szolgáltatás nyújtásához felhasználható segédletként került kialakításra.
A gazdálkodó ennek megfelelően a szaktanácsadási szerződés részeként veheti a rendszert igénybe, amelynek az is előnyét képezi, hogy a szaktanácsadó egyszerre szakmai segítséget is tud nyújtani az AKG előírások betartásához és annak dokumentálásához.
Amennyiben a gazdálkodó ÚMVP-ből (80%-ban) támogatható szaktanácsadási szerződést (ld. 52/2007 FVM rendelet) köt, akkor a napló vezetése mellett további, kölcsönös megfeleltetésre és munkabiztonságra vonatkozó tanácsadásban (kötelező elem) részesül.
Ennek részeként ugyancsak díjmentes segédletként hozzájut a GAK TSzK Szaktanácsadási DVD csomagjához is.
Az FVM rendeletben előírt szerződéskötési időszak 2010 évre (2010. október 8-ig) megelőzi, míg 2011 évre (2010. november 30-ig) egybeesik a GN beadás határidejével, ily módon a két ügy intézése jól összekapcsolható.
A GAK GN program néhány speciális funkciója:
- e-Kérelem PDF-ből pár perc munkával feltölthetők az alapadatok.
- Csoportos naplóműveletek végezhetők egyszerre több táblára, csoportos táblaadat módosítási funkciók is beépítésre kerültek.
- GN mellett megtalálható a Tápanyagterv, Földhasználati Terv és Nitrát Jelentés Modul, valamint a bejelentésköteles agrotechnikai művelet űrlap is előállítható.
- Nyomtatás tetszőlegesen történhet HTML-be vagy PDF-be, egy táblára, egy GN típusra vagy akár az egész gazdaságra egyszerre.
- Többszintű hozzáférés, felhasználás (haladó, kezdő, tanácsadó, admin).
- Tanácsadói ügyfélkezelési, ügyfélkövetési modul.
- Több száz beépített ellenőrzés.
Amennyiben a gazdálkodó nem kíván támogatást igénybe venni, akkor van lehetőség ilyen típusú tanácsadási szerződést kötni, illetve az érvényes díjtáblázat alapján a szoftver hozzáférés önmagában is elérhető.