Behálózzák a gazdákat

Szeptember elsején elstartol a GAZDANET program, ezt megelőzően az érdeklődők és érintettek számára kerül megrendezése a Gazdaháló Konferencia augusztus 30-án és 31-én Gödöllőn, amely kezdeményezés része a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat által elfogadott projekteknek.

Számos tényező van befolyással a gazdálkodók együttműködési készségére, szövetkezési hajlandóságára, közösségi tevékenységek iránti fogékonyságára.        

Történelmünk, hagyományaink, magyaros attitűd, bizalmatlanság, rossz beidegződések, negatív tapasztalatok, a közelmúlt és a jelen gazdasági érdekei, az ország gazdasági és morális állapota: néhány azokból a lehetséges okokból, amelyek eredményeképpen a gazdák közti összefogás jelenlegi helyzete nem nevezhető éppen rózsásnak.  

Sajnos az elmúlt húsz év után sem számolhatunk be jelentős elmozdulásról, ezt az időszakot is beárnyékolták az eredménytelen próbálkozások, sikertelen  integrációs kísérletek, bedőlt szövetkezetek; egymással párhuzamban, önérdekből működő hálózatok (pl. a szaktanácsadásban), egymással rivalizáló szakmai és érdekképviseleti szervezetek – hogy csak néhányat említsünk.

Ezzel egy időben jelenünk meghatározó társadalmi és üzleti jelenségévé fejlődött az Internet és a közösségi média, amely hazánkban több milliós nagyságrendű felhasználói táborral rendelkezik, az ország lakosságának közel felét lefedi. Az elmúlt hónapokban például éppen az 55 év körüli felhasználók száma emelkedett leginkább, amely lényegében megegyezik a gazdálkodók átlagéletkorával.   

Logikusan adódik tehát a gondolat, hogy próbáljuk meg a gazdálkodók és segítőik együttműködését is az arra alkalmas legkorszerűbb eszközökkel támogatni az eredményesebb kommunikáció, közösségteremtés, tudásmegosztás, ismeretátadás érdekében.

Röviden ez a Gazdaháló kezdeményezés lényege és az annak kapcsán létrehozott konferencia és internetes felület célja, az idei év fő aktualitása pedig a Gazdanet program, amely a jelenlegi 7 éves vidékfejlesztési ciklus talán legcélzottabb ilyen irányú támogatási lehetősége.

A konferencia részletes programja a gazdaháló weblapon elérhető.

Kategória: 
Rendezvények