Netrekész oktatási program gazdálkodók számára

2008. novemberétől országos képzési program indul a mezőgazdasági termelők számítógépes és internetes képességeinek fejlesztésére. A tanfolyamokon történő részvétel ingyenes. A Gazda Netrekész portál címe: http://netrekesz.gak.hu

A képzések a Netrekész program keretében, a Gödöllői Agrárközpont (GAK) által elnyert pályázat eredményeképpen valósulnak meg. A pályázati projekt konkrét célja az e-Kormányzati eljárásokhoz kapcsolódó internet felhasználói készségek fejlesztése a hátrányos helyzetű vidéki gazdasági térségekben. A képzések a jövő év első felében is folytatódnak. A szervezők ígérete szerint a képzésen résztvevő gazdák néhány óra alatt megismerik a számítógép használatának alapvető lépéseit. Ezt követően felkeresik a leghasznosabb internetes oldalakat. Megtudhatják, hogy a mindennapokban hogyan termel számukra nyereséget az internet. A képzés második felében tájékozódhatnak arról is, hogy mit és hogyan kell interneten keresztül intézniük a Hivataloknál.

A tanfolyamon minden résztvevő számára egyénileg biztosítják a személyes számítógép használatot és internet elérést. Az előadások aktuális gazdálkodói ismeretekre (támogatások igénylése, feltételek teljesítése, stb.) is kitérnek. Az oktatók gyakorlott számítógépes szakemberek, mezőgazdasági szaktanácsadók és egyetemi munkatársak közül kerülnek kiválasztásra.

Az országos lefedettséget a GAK Területi Szaktanácsadói Központ vidéki végpontjai, valamint a képzésben együttműködő partner szervezetek hálózatai biztosítják.

További információ céljából ajánlott felkeresni a Gazda Netrekész portált, amelynek címe: http://netrekesz.gak.hu, személyes vagy telefonos tájékozódás esetén pedig az alábbi elérhetőségeket:

GAK Nonprofit Közhasznú Kft. (GAK Kft.)
2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. (Szent István Egyetem)
Tel: 28/521-120, fax: 28/430-531
E-mail: netrekesz@gak.hu

Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a Gazda Netrekész program a korábban GKM, jelenleg KHEM által koordinált országos Netrekész tevékenység része, így az közvetlen kapcsolatba nem hozható a várhatóan 2009-ben induló, FVM által felügyelt ÚMVP Gazdanet támogatási jogcímmel. Ugyanakkor a Gazda Netrekész képzésen részt vett gazdálkodók az internet előnyeit megismerve várhatóan az átlagosnál nagyobb mértékben érdeklődnek majd a Gazdanet program iránt.